A valódi utazás a visszatérés – Ursula K. Le Guin: The Dispossessed

Szombat óta hagyom, hadd ülepedjen bennem egy kicsit ez a regény. Ursula K. Le Guin elképesztő író, mondom ezt úgy, hogy alig ismerem a munkásságát. A szigetvilág varázslója című fantasy is csodásan volt megírva (eredeti, angol nyelvén - a magyar fordítás kiakasztott), nem azon múlt, hogy nem szerettem. Nem olyan típusú dolog volt, amit szeretni szoktam. Na de A sötétség balkeze (The Left Hand of Darkness) és A kisemmizettek (The Dispossessed: An Ambiguous Utopia) - eredeti, angol nyelvükön legalábbis - csodás, revelatív élménynek bizonyultak. Előbbiről itt írtam, utóbbiról pedig most próbálok mondani pár szót.

A történet a Haini-ciklus része. Röviden összefoglalva arról van szó, hogy a Hain bolygón élő ősi emberi civilizáció humanoid fajokkal népesítette be a galaxist, aztán ők maguk is összeomlottak, hogy aztán a talpra álló civilizáció megpróbálja újra felvenni a kapcsolatot az emberiség különböző ágaival. Ezek a különböző bolygókon fejlődő, alkalmanként az ősi hainiak által genetikailag módosított fajok adják a ciklus nagyon lazán kapcsolódó regényeinek, kisregényeinek és novelláinak anyagát. Míg a nem nélküli társadalmat bemutató 1969-es, Hugo- és Nebula-győztes A sötétség balkeze a történet egy viszonylag kései szakaszában játszódik, addig az 1974-es A kisemmizettek időrendileg az egyik első darab, ami szintén Hugót, Nebulát, de még Locust is ért Le Guinnek 1975-ben. Magyarul 1994-ben a Szukits/Cédrus gondozásában jelent meg, de a korábbi tapasztalatok miatt nem is próbálkoztam a magyar kiadással, ezért nem tudom, milyen.

Urras és Anarres a Tau Ceti csillagrendszer ikerbolygói: Urras a Földünkhöz hasonlatos, annál talán még gazdagabb élővilággal rendelkező bolygó, Anarres pedig egy ugyan lakható, de kietlen, sivár táj. A Tau Cetin élő emberek az előbbi bolygón alakították ki hosszú múltra visszatekintő társadalmukat, amelyek a regény kezdetén egyértelműen hidegháborús allegóriaként három nagyobb államból állnak. A-Io egy kapitalista, erősen patriarchális, fejlett állam; míg Thu egy centralizált, kommunista pártállam - a két nagyhatalom pedig szatellitháborúkat vív a fejletlen, Benbili nevű államban, ami a fent vázolt hasonlatot nézve mondjuk lehet Vietnám. Urrason már jártak a Föld és a Hain képviselői.

De Anarres sem lakatlan. A regény kezdete előtt jó másfél évszázaddal ugyanis hosszú üldöztetés után ide költöztek a békés anarchista gondolkodó, Odo követői, akik egy anarchista-kommunista utópia megteremtését célul kitűzve érkeztek a bolygóra. A kísérlet annyiban mindenképpen sikeres volt, hogy a kormány és valódi központi adminsztráció nélkül működő közösség még mindig megvan, az utópia azonban nem biztos, hogy a legjobb szó, amit a berendezkedésükre aggatnánk. Igen, egyenlőek a nők és a férfiak, nincs pénz, nincsenek gazdag és szegény emberek, mindenki mindenféle munkát végez. Nem véletlen azonban, hogy Anarres legélesebb elméje, Shevek úgy dönt, hogy elhagyja a közösséget, és az elköltözés óta első anarresiként Urras bolygójára emigrál.

A regény első és utolsó fejezeteit leszámítva a páratlan fejezetekben a jelenben, Urrason járunk, ahol Shevek a két nagy helyi fizikai iskola eredményeit egyesítő nagy teóriáján dolgozik; a páros fejezetekben pedig gyerekkorától követhethük végig életét az anarchista közösségben egészen addig a pontig, amíg a távozás mellett dönt. A jelenben Urrason Benbiliben forradalom tör ki, ami valójában a két nagy állam szatellitháborúja (à la vietnámi háború); A-Io beavatkozása ellen pedig a helyi baloldali csoportok tiltakozó akciókba kezdenek. Ebbe az egész, véresnek ígérkező harcba keveredik bele Shevek, aki nem pontosan azt találja a kapitalisták bolygóján, amire számított.

"Egy kétértelmű utópia" - igencsak beszédes a regény angol alcíme. Miközben Le Guin egyértelműen elénk tárja véleményeit a vietnámi háborúról és a környezetvédelemről (ami Urrason szigorúan betartott dolognak számít, miközben a Földről megtudjuk, hogy tönkrevágta az emberiség), addig a két, vagy inkább három különböző politikai berendezkedés közül egyik mellett sem kötelezi el magát igazán. Urras világát mindannyian ismerjük, ebben élünk: a kapitalizmus, az erőszak, a fogyasztói társadalom, stb. világában, talán egy kicsit kevésbé patriarchálisan. Mindezt Shevek szemén keresztül látva könnyen ráérzünk a dolog visszásságaira. A fizikus munkáját itt az állam a saját profitszerző céljaira akarja használni. (Thuról kevés szó esik.)

Anarres, az anarchista társadalom, Odo követőinek világa inkább lehetne utópia: ezt az utópiát azonban sok-sok dolog tönkrevágja. Az egyik az, hogy választott száműzetésükben egy olyan bolygóra kerülnek, ahol napról-napra meg kell küzdeni a túlélésért, ahol a számukra igazságosnak tartott rendszer érdekében tulajdonképpen Urras összes természetes szépségéről és bőségéről le kellett mondaniuk. Másrészt Shevek szempontjából még fontosabb az a reveláció, hogy bár hivatalosan kimondott hatalom, kormány, alá-fölé rendeltség nem létezik a bolygón, a begyöpösödött társadalom már rég nem képviseli azt a forradalmat, amit az alapítója megálmodott: a társadalom középszere lett a mérce, ez lett a láthatatlan hatalom, ez pedig minden kiugró teljesítményt büntet az alapító jelszavait citálva. Shevek rájön, hogy akkor lesz Odo igazi követője, ha ezt a kiépülőfélben lévő, vagy már kiépült, káros hierarchiát valamiféleképpen megtöri.

A történetről ennél többet nem hogy nem érdemes, de nem is lehet elmondani, nincsenek hatalmas, meglepő fordulatok. A lassan csordogáló történetben Le Guin szokása szerint minden oldalról megvizsgálja az általa felvetett kérdéseket, az ítéleteket pedig - ha muszáj egyáltalán hozni ilyeneket - többnyire ránk bízza. Mindezt olyan elképesztő írói tehetséggel, hogy a leesett államat még mindig próbálom összeszedni az asztal alól. A sötéség balkezében is lenyűgözött az a biztos hang, ami ugyanúgy képes a gyönyörű leírásokra, mint a választott társadalmi/filozófiai problémák karakterek sorsán keresztül iszonyúan személyessé és intimmé tett felvázolására. Nehéz kikerülni a bűvköréből, na.

A regény vége után kedvem lett elolvasni a Haini-ciklus még pár darabját, illetve a szerző nem-fantasztikus művei közül a fiktív közép-európai országban játszódó The Orsinian Tales-t is; azt pedig el sem akarom mondani, hogy mennyire várom, hogy megjelenjen magyarul a Valós és valótlan című novellaválogatás, amit a Gabo SFF ad ki az ősszel. Annyira, hogy még a fordításnak is bizalmat fogok szavazni - bízva a sorozatszerkesztők hozzáértésében.