Ian Livingstone: Az óriások árnyéka

Ha majd egyszer elkészül a 2020-as évek fontossági toplistája a magyarországi geek eseményekről, akkor egész biztosan előkelő helyen fog szerepeli a Kaland, Játék, Kockázat sorozat újraéledése a Chameleon Comix gondozásában. A kötetek iránti nosztalgikus érdeklődést mi sem jelzi jobban, hogy a kiadó az egyik kiadványt már újranyomta és a legtöbb megjelent játékkönyv már szintén elfogyott.

A sorozatot a CC az újabb kötetekkel indította. Először jött a Halállabirintus / Bajnokok próbája előzménye, a 2019-es Allansia bérgyilkosai, majd a 2017-es Veszedelem kikötője. Ezután felváltva jöttek újabb és klasszikus kötetek. Tavaly év végén jelent meg a sorozat 40 éves évfordulójára írt Az óriások árnyéka és a Salamonis titkai. Nézzük az előzőt, egy másik posztban pedig majd az utóbbit.

Az óriások árnyéka az egyszerűbb könyvek közé tartozik. A játékvezetés meglehetősen lineáris, a megoldandó feladatoknak pedig jellemzően több megoldása is van, így nehéz kihagyni valamelyik kulcsfontosságú részletet.

A sztori emellett nem túl megengedő a játékossal ha nagyon megpróbálna letérni a kijelölt útról, vagy pedig olyan irányba megy ami miatt végül valamelyik esszenciális lépést kihagyná. Ilyen esetekben rövidúton következik a legendás “kalandod itt végetért” mondat.

A könyv alapvetően négy részre osztható és mindegyiknek kicsit más a jellege, ami játék közben is folyamatos frissességet biztosít az olvasónak. Az első részben megcsináljuk a bajt, a másodikban megpróbáljuk kideríteni, hogy akkor ezt hogyan lehet megoldani, a harmadikban megszerezzük amit meg kell, az utolsó fázisban pedig megoldjuk az elsőben elszabadított problémát.

Az első és a harmadik szakasz viszonylag rövid és egyértelmű. A leghosszabb rész a második és itt is lehet a legtöbbet hibázni. Természetesen érdemes mindent alaposan megvizsgálni és felderíteni. A negyedik, befejező rész egy kicsit rendhagyó és talán ez adja az egyetlen igazán újszerű részét a kalandnak. A probléma megoldását - nem nehéz kitalálni, hogy a címben is szereplő óriások legyőzését - Livingstone egymásra épülő narratív fejezetekkel oldotta meg a szokásos kockadobálós harcok helyett. A pontokat persze legtöbb esetben valamilyen képességpróba vezeti át a másikba. A végső leszámolás mindenesetre így sokkal epikusabb, katartikusabb élményt jelentett, mintha csak átlapoztam volna a csata helyett a következő pontra kockadobáltunk volna.

A játékban vannak rejtvények, így a gyanús számokat érdemes feljegyezni, mert később szükség lehet rájuk. Ezek egyébként rendben vannak, ha elolvastad amit el kellett, akkor tovább lehet jutni rajtuk. Egy kivétel van a játék vége felé, amikor a harmadik rész egyik barlangjában zsákutcába kerülünk és egy 3x3-as számtáblából és egy mondókából kellene kitalálni a következő pontot. Ebből a kettőből viszont számomra sehogyan nem következett, hogy a megfejtés - spoiler: tizenöt - és itt végül az interneten kerestem megoldást.

A könyv irgalmatlan mennyiségű tárggyal kínál meg az utunk során - egy ponton még egy doboz csótányt is megvásárolhatsz ha úgy érzed ez elengedhetetlen - , melyeknek viszont csak a töredékére lesz szükség ténylegesen. Ezekkel kapcsolatban is bele lehet futni félreértésekbe, a réz lámpás például az a dzsinnlámpás, amit a második szakaszban tudsz megszerezni, de a szövegből ez nem derül ki egyértelműen amikor szükség lenne rá.

Összességében Az óriások árnyéka egy kellemesen szórakoztató játékkönyv, könnyed délutáni kikapcsolódás a klasszikus könyvek hangulatával.

És végül alább egy spoileres térkép a könyvhöz a Redditről:

A könyvet a Cameleon Comix bocsátotta a rendelkezésünkre.