Novella – Bakodi Péter: A vaskakas
Örömmel prezentáljuk a Spekulatív Zóna novellarovatának tizenegyedik darabját.
Ismét frissült Patreon-oldalunkon a Spekulatív Zóna novellarovata, ezúttal Bakodi Péter novellájával, ami egy történelmi fantasy, és központi témája Győr várának 1598-as visszavívása.
Bakodi Péter még két hasonló témájú novellát írt az elmúlt időszakban, amelyek most a Félhold – Fantasy novellák a hódoltság korából című kötetben jelentek meg összegyűjtve.
A könyv kereskedelmi forgalomban nem jelenik meg, de egy adventi adománygyűjtés keretében, becsületkasszás rendszerben megvásárolható:
az Aranybástya étteremben (1015 Budapest, Csónak utca 1.),
a Scruton BELVÁROS (1054 Budapest, Zoltán utca 10.) kávézóban,
a Scruton V.P. (1053 Budapest, Veres Pálné utca 12.) kávézóban,
és a Scruton MCC (1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.) kávézóban.
A befolyó összeg teljes egészében A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány áldozatos, hiánypótló tevékenységét támogatja.
Ez a novella pedig mától elérhető Patreon-oldalunkon minden olvasónk számára, ahogy az idén nálunk megjelent többi novella is, amelyeket korábban csak támogatóink olvashattak.
Az illusztrációkat a novellához Szakonyi Balázs készítette el, ezek megtalálhatóak a könyvben – a másik két novella is illusztrált, és csinos térképeket is kapunk hozzájuk a kötet végén.
Kedvcsinálónak mutatunk egy részletet a történet elejéről, és megmutatjuk az egyik grafikát is:
Már javában hajnalodik, amikor a mellvéd mögött merengő Zeki bég a felszálló ködpárában felfigyel a nyugatról vágtató lovasra. Ahogy a tébolyult tempóban rohanó szürke telivér egyre közelebb ér az erődítményhez, a lovas alól fel-felsejlő fakóvörös nyeregalátét láttán már tudja, Musztafa aga érkezik. Lesiet a masszív tölgyfa lépcsőn, hogy a kapuban várja a Rába partján tanyázó előőrs vezérét. Tajtékban úszva ér célt ló és lovasa. Súlyos, feszültséggel teli másodpercekbe telik, mire lélegzetét lelassítva Musztafa aga végre szólni tud:
– Kegyes úr! A gyaurok áttörtek az Akszun! A gázlónál százával kelnek át a lovasaik! Összefont tutajokkal pedig egy óriás, pokoli masinát is átúsztattak a folyón, ami aztán…
– Megállj, te, kutya! Ötven szpáhi mellé kétszáz akindzsit kaptál, hogy feltartóztasd őket! – vág közbe dühösen Zeki bég.
– Könyörülj rajtam, kegyes úr! Képtelenség lett volna vízbe fojtani a gyaurt. Ha csak maguk jöttek volna, még talán, de az a kakasforma, ördögi gépezet gyantás tüzet okádott, amint partot ért. Pengés sarkantyúi elől egyedül Allah nyújthat menedéket annak, aki a közelébe kerül. Repülni ugyan nem tud – hála a Legkegyelmesebbnek –, de tollforma szablyákból álló szárnyaival így is tucatjával vitte földre a lovasainkat. Mintha egyenesen a gyehennából küldték volna ránk. És az a förtelmes, földöntúli hang! Ember és állat valósággal eszét vesztette.
– Csak nem megőrültél te magad is, aga? Vagy tán hasismámor szülte kudarcod, amit most mentegetni próbálsz ezzel az elborult mesével?
– A próféta a tanúm: áfiummal sosem éltem, és a színtiszta igazat mondom, ahogyan azt a két szememmel láttam és a két fülemmel hallottam.
– Méltóságod! – vonja félre felindult urát Zeki bég hűséges szolgája. – Akár igazat mond az aga, akár nem, a gyaur sereg minden bizonnyal már Janik Kala felé tart. Ideje hát indulnunk, hogy mielőbb értesítsük Abadun pasát a támadásról.
Zeki bég biccent, és rögvest nyergeltet is. Perceken belül személyes testőrsége és szolgája oldalán kilovagol Világosvárból. A márciusi kora reggel hűvös szellője az arcába vág, és indulatát szép lassan elszántsággá kovácsolja. Az északra tartó úton már kezd kikristályosodni elméjében az ellentámadás terve. Holtbiztosra veszi, hogy meg fogják állítani a gyaur hadakat a perzsa nekromanta segítségével.
– Elég jól megy ez idáig, Miska fiam, mint a karikacsapás! Pedig hogy féltettek tőled az embereim! – neveti el magát a huszárkapitány – Azt mondták, az anyád egy szpáhi szajhája volt, és a homlokodat tán még keresztvíz sem érte. De a kakasszó most nem hozott Jézus Krisztus katonáira árulást.
– Az lehet, hogy az anyámat egy török tette a magáévá, István bátyám – válaszolja haragját elnyelve Miska –, de az szent igaz, hogy születésem napjától fogva magyarnak nevelt.
– No, ne szívd mellre, Miska fiam! Igencsak jó szolgálatot tettél te minékünk. Hiába ez a talján masina, ha te nem mutatod meg nekünk a gázlót, akkor még mindig a túlparton legelnék a gyepet a lovaink – kacsint a fiúra a kapitány, majd elrikkantja magát, behívva szétszéledt lovasait.
A huszárok tizenhét halottat meg vagy két tucat sebesültet számolnak, akik sérüléseik ellenére folytatni tudják az utat lóháton. A százötven német muskétásból tizenegy veszett oda az átkelés során, miután a jócskán túlterhelt ladikjuk felborult a mélybarna habokban. A sors fura fintora – véli a kapitány –, hogy szerencsétlen sváb daliák az Alpokon átkelve jutottak magyar földre a pogányt irtani, de halálukat nem török kopja vagy nyílvessző, hanem az Alpok olvadt hava által lelték.
A csodafegyvernek, a vaskakasnak nincs kutya baja se, állapítja meg Astuto mester, a flórenci „állatorvos”. A küzdelem maradványaitól hamar megtisztítják a gépezetet a talján mérnök legényei. A csutakolás idejére még a kapirgálást is abbahagyja a két szekér széles, magasságát tekintve meg vagy négy igásló marját kitevő fém fenevad. Tollpengéit megrázva jelzi a Maestrónak, hogy útra kész. Harminc őrt állítanak a hetvenkét megkötözött török fogoly mellé, a munkára foghatókkal elkezdik megásatni az elesettek sírjait. A Rábán való sikeres átkelés után, soraikat rendezve, megindulnak az immár negyedik esztendeje a pogány kezén lévő Győr vára felé.
A menetoszlop élén a vaskakas halad, mögötte Hegykői Takács István, a huszársvadronok vezére, akinek jobbján a talján, balján pedig Kiss Mihály léptet egy pej herélten. Miska fiú, ahogy a kapitány hívja, győri halászlegény. A városban mindenki tudja, hogy a legjobb vizáért az ő asztalához kell menni vásárnapon. Lehetőleg jó korán, hogy maradjon. Miskát a törökök is kedvelik. No nem mintha különösebben oda lennének az édesvízi halakért, de úgy vélik, hogy a gyaur folyók uszonyosai közül még a viza a legízletesebb, és a Trabzon környékéről származó főszakács grúz módra készíti, amitől majdhogy a lábujjukat is megnyalják a pogányok. Már ha lehet hinni a Győr környéki szóbeszédnek.
A sereg óvatos menetben, a kiküldött előőrsöktől jövő hírekre várva halad. Az előzetes haditerv szerint a várostól délre, négy ágyúlövésnyi távolságra kell találkozniuk a Komáromból útnak indult főerőkkel. A huszárkapitány kezdeti jókedve hamar alábbhagy. Tisztában van vele, hogy mi várja a falak alatt. Hanem a fiúknak nem szabad látniuk, hogy vezérüket emészti valami, ezért erőt vesz magán, és kedélyesen odaveti a flórencinek:
– Alig várom, hogy lássam Pálffy meg Schwarzenberg képét, amikor szembesülnek ezzel a bűvös masinával. A Maestro ördöngös szerkezete megálljt parancsol majd a pogány ármánykodásának, az hétszentség!
– Örülök, hogy a vaskakas elnyerte a tetszését, capitano! Hasznos jószág ez, de azért csak ne igyunk előre a medve bőrére! Ha igazak a történetek, amiket a Hofburgban mesélnek, akkor Isten segedelme mellett egy jó adag szerencsére is szükségünk lesz, hogy kiverjük a pogányt Győr falai közül.
Ha tovább olvasnád, kattints ide!
Emellett olvassátok a hírlevelet és kövessetek minket a Facebookon!
Szép napot kíván:
Pintér Bence & Hetei Péter