Novella – Csoma-Lőrincz Tamara: Adalind
Örömmel prezentáljuk a Spekulatív Zóna novellarovatának hatodik darabját.
Ismét frissült Patreon-oldalunkon a Spekulatív Zóna novellarovata, az eddigi leghosszabb darabbal.
Az augusztusi írás Csoma-Lőrincz Tamara novellája, az Adalind, a szerző Noé-univerzumának újabb darabja, amely mától elérhető Patreon-oldalunkon támogatóink számára. Hogy most elolvasd ezt, illetve a rovat további írásait, annyit kell tenned, hogy támogatsz minket egy kávé és egy süti árával.
A támogatást egyelőre leginkább arra fordítjuk, hogy ez a novellarovat király legyen. Például úgy, hogy minden novella mellé szolgálunk illusztrációval is, amit Illés Áron készít nekünk.
Kedvcsinálónak mutatunk egy részletet a történet elejéről, és azt is mutatjuk, hogy mit rajzolt hozzá Áron:
Csoma-Lőrincz Tamara: Adalind
Adalindnek is csupán órái voltak hátra addig, hogy megszökjön a szülőbolygójáról.
A Föld–Huszonhaton mindig ragyogóan sütött a nap, ezért a teadélutánokat a kertben, az ódon kúria előtti pázsiton tartották. A lány hálás volt a terebélyes tölgyfának, amely árnyékot adott nekik a bódító melegben, máskülönben aligha tudta volna elviselni a második bőrrétegként rátapadó, fehér muszlin ruhát, amelynek egyszerűsége édesanyja szerint kiemelte természetének szelídségét.
A kertben összegyűlt társaság ma kisebb volt, mint általában: Adalinden kívül az édesanyja, annak legjobb barátnője, Edna néni és Viktor, a bolygóra kihelyezett Gyermek, a Föld-Huszonhat legnagyobb hatalommal bíró politikusa.
– Mondja csak, kedves Viktor, felkereste mostanában Isten? – hízelgett negédes hangon Adalind édesanyja. Mereven ült a tolószékében, karját és lábát pántok tartották a helyükön, a teáscsészét pedig inasa, Sebastien illesztette időről időre a szájához, vigyázva, nehogy az ital a ruhájára csorogjon.
– Az elmúlt hónapokban nem nyilvánította ki az akaratát – felelte Viktor fontoskodva. Görnyedt hátú férfi volt (ha nem állt volna Isten kegyeiben, azt mondták volna rá, hogy púpos), bőven abban a korban, amikor a társadalmi elvárások szerint már meg kellett volna házasodnia. Adalind úgy sejtette, ez volt az elsődleges oka annak, hogy az édesanyja az utóbbi időben oly sokszor hívta át teázni.
– Azt kell hinnem – folytatta Viktor –, hogy Isten azért nem jelentkezik, mert tökéletesen elégedett azzal, ahogyan a bolygónk működik.
– Nem csodálom – hízelgett tovább Adalind anyja. – El sem tudnék képzelni kellemesebb lakóhelyet. Mindaz a szörnyűség, ami más Földeken történik! Remélem, tudja, kedvesem, mennyire hálásak vagyunk azért a nyugalomért, amelynek a megteremtéséért ön minden nap fáradozik.
– Tökéletesen egyetértek – bólintott Edna asszony. Az idős hölgynek mindene megvolt, amit csak életében kívánt magának: két drágaköves gyűrű is jutott minden ujjára, és finom szövetből készült, kézzel hímzett, buggyos ujjú nyári ruhát viselt, azonban mindkét szemgolyója hiányzott.
Viktor elégedetten nyugtázta a bókot, és kissé meghajtotta magát a hölgyek felé. Adalinden egy másodperccel tovább időzött el a tekintete, mint a többieken, és úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, homloka gyöngyözni kezdett az erőfeszítéstől. A lány orrába toluló virágillat émelyítővé vált. A férfi tekintete túl közel férkőzött hozzá, a bőrére tapadt és a szöveteibe ivódott, ő pedig képtelen volt tovább titkolni, hogy viszolyog tőle, a meggörbült gerincétől és a könyörület nélküli hangjától, amivel a Földjükön menedéket kérőket utasította el, ha nem voltak hajlandók eleget fizetni.
– Szívemen viselem az emberek sorsát – hazudta Viktor, még mindig Adalindre meresztve a szemét –, ugyanakkor engedjék meg nekem, hogy abban reménykedjem, az én sorsom is a lehető legjobban fog alakulni… méghozzá hamarosan.
A lány kényszeredetten elmosolyodott. Hatalmas megtiszteltetésnek számított, hogy egy Gyermek kiválasztotta élete párjának. Az embereknek fizetniük kellett azért, hogy letelepedhessenek a Föld-Huszonhaton: az anyja a karjával és a lábával, Edna néni a szemével, Sebastien pedig az önálló döntésre való képességével fizetett. Egyedül a Gyermektől és családjától követelt Isten kisebb árat – egy meggörbült gerinc például igen könyörületes megoldásnak számított. Ha a Gyermek felesége lenne, Adalind valamennyi leszármazottja, még az ük-ük-ük-ükunokái is hasonló kegyelemre számíthatnának, amint arra az édesanyja számos alkalommal rámutatott. Ráadásul, tette hozzá mindig az anyja, Adalindtől a Teremtő még nem kért fizetséget. Bármelyik éjszaka felriadhat arra, hogy Isten elvett tőle valamit. Remélhetőleg nem a szépségét, mert az jelentősen rontaná a házasodási esélyeit.
Adalind azonban, noha ezt soha nem mondta volna ki hangosan, egy olyan férfi mellett szerette volna leélni az életét, aki nem csupán biztonságot, hanem boldogságot is nyújt számára. Ehhez pedig valahogyan ki kellett menekülnie a jelenlegi, igencsak szorult helyzetéből.
Ha tovább olvasnád, kattints ide és legyél a támogatónk!
A következő novella július és augusztus fordulóján várható, addig pedig olvassátok a hírlevelet és kövessetek minket a Facebookon!
Szép napot kíván:
Pintér Bence & Hetei Péter