Novella – Erdei Lilla: Bíbor

Örömmel prezentáljuk a Spekulatív Zóna novellarovatának negyedik darabját.

Kedves olvasóink,

tovább robog Patreon-oldalunkon a Spekulatív Zóna novellarovata.

Az augusztusi írás Erdei Lilla weird novellája, a Bíbor, amely mától elérhető Patreon-oldalunkon támogatóink számára. Hogy most elolvasd ezt, illetve a rovat további írásait, annyit kell tenned, hogy támogatsz minket egy kávé és egy süti árával.

A támogatást egyelőre leginkább arra fordítjuk, hogy ez a novellarovat király legyen. Például úgy, hogy minden novella mellé szolgálunk illusztrációval is, amit Illés Áron készít nekünk. Ezt annak köszönhetjük, hogy ismét többen támogattok minket ebben a hónapban, mint az előzőben.

Kedvcsinálónak megmutatjuk, hogy indul a történet, és mit rajzolt hozzá Áron:

Erdei Lilla: Bíbor (részlet)

Dzseni segítened kell
nem tudom mi ez vagy h hol van
NEM szedtem be semmit vagy nem emlékszem rá
nem tudom mit csináljak
mondjuk lehet h álmodom
olyan paralízises szar
nagyon szépen kérlek menj el hozzám
tudod a kódot
és rögtön írj ha ezt olvasod
akkor legalább kiderül van-e itt mobilnet

***

Pedig az este szokványosan indult. Kata kiszállt a taxiból, besétált a falanszterszerű lakópark főkapuján – az üvegkalitkában posztoló éjszakás portás nem problémázott, biztosan előre szóltak neki –, átvágott a lámpák beteges fényében úszó játszótéren, a mértani pontossággal kialakított gyep- és virágsávok között, majd becsengetett a megadott házba.

Úgy tűnt neki, percekig vár; a magas, sírboltszerű épület belsejében visszhangzó kaputelefon ráébresztette, milyen csend van. Biztos még nem sokat adtak el az új lakások közül.

Aztán a faszi beengedte.

– Nem is fognak többen beköltözni – mondta színtelen, kulturált hangján, amikor Kata jégtörő témaként megemlítette a dolgot. Whiskyt töltött két pohárba, az egyiket a lánynak adta, majd maga is leereszkedett a Katáéval szemközti fotelba.

– Miért – kérdezte a lány, szándéka szerint nem túl olcsón évődve –, csak nem a tiéd az egész?

– De – mondta a faszi, Kata pedig képtelen volt eldönteni, viccel-e. Mostanra persze már tudta róla, hogy van pénze, mégsem nézett ki olyan tipikus gazdagnak, mint akiktől Kata még most is idegenkedett, hiába telt el majdnem egy év azóta, hogy először merészkedett be a világukba. A negyven körüli faszi izmos volt, de nem hivalkodóan az, fekete farmert és pólóinget viselt, semmi tetkó vagy pecsétgyűrű, a lakás pedig elég sivár volt ugyan, de lakásnak nézett ki, nem autótuningoló műhelynek vagy pornóstúdiónak. A konyhából sült illata áradt, a whiskyben pedig nem jég halmozódott, hanem három kis, szürke gránitkocka.

– Szép vagy – mondta a faszi vacsora közben, mintha csak azt állapította volna meg, hogy aznap milyen kellemes az időjárás.

– Te meg jól főzöl – felelte Kata, kissé zavarban; vendéglátásra nem számított. A faszi zöldségeket is sütött, amit ő olyannyira értékelt, hogy noha tényleg a karfiolszték vonzotta volna legjobban, a marhából kért. (Ha viszont ezt gesztusnak szánja, mit akar vele üzenni? Miért feltételezi, hogy a faszinak jobban hízeleg, ha ő a húsból eszik?)

– Nem vagyok vega, csak a fehérjeszag zavar néha – magyarázta. – Tudod, olyan édeskés, mint annak a feldolgozóüzemnek a szaga Hódmezővásárhely mellett.

– Nem vagyok járatos arra – felelte a faszi, nem kifejezetten úgy, mintha ezzel a társalgás személyesebb fonalát akarná elvágni, de Kata azért vette a lapot.Meglegyintette az ismerős sértettség, a vidékiség érzése, ugyanakkor bizarr módon meg is nyugtatta a faszi közönye. Még soha, egyik kuncsaftnál sem esett bántódása, de a nyájasabbaktól el-elfogta a gyerekkorából hozott gyanakvás.

– Na igen, én épp abból élek, hogy igenis hazamegyek idegenekkel – mondta egy vagy két pohár borral később. Ezt ne csináld, gondolta, ez nagyon gáz. Mintha valami filmben is lenne ilyen mondat… de melyikben?

– Legalább nem abból, hogy hazudsz – felelte a faszi.

– Lehet, hogy ez is az – vágta rá Kata. Kezdett tényleg berúgni, de valahogy tisztán, élesen. Talán a vizsgaidőszak tette, az ilyentájt levetkőzhetetlen feszültség. – Mármint kiöltöztem, mint egy randihoz, úgy fogom a poharat, mint egy randin…

– Nem inkább fordítva? Épp a randikon hazudik ezzel az ember.

Kata nem tudott azonnal felelni, csak nézte a faszit, ahogy eszik, és egyszeriben rájött, mi nem stimmel vele. Túl szép, gondolta, de még csak nem is úgy, mint a filmek szexi gyilkosai, inkább, mint a színészek, akikre szexi gyilkosok szerepét osztják, de civilben nem érdekli őket más, mint a képregénygyűjtés és a kutyasétáltatás.

– Jól gondolom, Lénárd, hogy nem vagy túl romantikus alkat? – Most először szólította nevén a faszit; olyan érzés volt mintha forró falattal égette volna meg a nyelvét, de lehet, hogy csak a közhelyes kérdés tette.

Lénárd talán valami hasonlót gondolt, de megkönyörült Katán:

– Jól bizony. Klasszicista alkat vagyok.

Ha tovább olvasnád, kattints ide és legyél a támogatónk!

A következő novella július és augusztus fordulóján várható, addig pedig olvassátok a hírlevelet és kövessetek minket a Facebookon!

Szép napot kíván:

Pintér Bence & Hetei Péter