Novella – Puska Veronika: Dalvonal
Örömmel prezentáljuk a Spekulatív Zóna novellarovatának hetedik darabját.
Ismét frissült Patreon-oldalunkon a Spekulatív Zóna novellarovata, ezúttal egy nagyon szépen megrajzolt sci-fivel.
A második novemberi írás Puska Veronika novellája, a Dalvonal, amely mától elérhető Patreon-oldalunkon támogatóink számára. Hogy most elolvasd ezt, illetve a rovat további írásait, annyit kell tenned, hogy támogatsz minket egy kávé és egy süti árával.
A támogatást egyelőre leginkább arra fordítjuk, hogy ez a novellarovat király legyen. Például úgy, hogy minden novella mellé szolgálunk illusztrációval is, amit Illés Áron készít nekünk. (Nekem ez a mostani munkája az eddigi kedvencem.)
Kedvcsinálónak mutatunk egy részletet a történet elejéről, és azt is mutatjuk, hogy mit rajzolt hozzá Áron:
Puska Veronika: Dalvonal
A Revontulet dalolt. A belőle áradó, nálánál gyöngébb akaratot legyűrő ének béklyóba kötötte fajtársait, összezavarta az emberi legénységet – és kikészítette a metákat. Az ismeretlen határán, távol az otthont jelentő vidékektől könnyen születnek atavisztikus babonák, hogy a valaha sejtelmes sarki fénnyel övezett élő hajó megőrült és egyfajta dühös szirénné lett, aki tébolyt sarjaszt mindenkiben, aki keresztezni meri az útját.
Mi voltunk olyan vakmerőek, hogy megközelítsük, és talán az érzékeinket szubliminálisan ostromló dal miatt vitázott már egy órája Dr. Ziedkopa és Warga hadnagy.
Egy élő hajóba bejutni úgy, hogy maga a hajó nem akarja, hogy a fedélzetére lépjenek remekbe szabott kihívás. Elsőre számos megoldás szóba jöhetett, valójában az esélyeink meglehetősen korlátozottak, és ez abból kiderült is, ahogy a hadnagyékat hallgattam.
– Továbbra is ellenzem, hogy erőszakot alkalmazzunk – szögezte le Dr. Ziedkopa. – A hajó igazoltan mentálisan instabil. Minden támadó, vagy a legcsekélyebb értelemben is annak látszó magatartás megjósolhatatlan válaszreakciót eredményezhet.
– Igazolt egy frászt – húzta el a száját Warga hadnagy. – Egyik kutatócsapatnak se volt elég vér a pucájában, hogy dokkoljon és méréseket végezzen.
– Egyrészt nem kaptak rá engedélyt, másrészt a hasonló esetekből készült statisztikák és valószínűség számítások nem is teszik ezt szükségessé.
– Ezzel az erővel lottózhatnék is. – Warga hadnagy hessegető kézmozdulatot tett a kezével, mint aki a vita ezen részét lezártnak tekinti és témát váltana. – A lényegre visszatérve semmi szükség erőszakra. A sztóma nyitómechanizmusa pofonegyszerű, a zárósejtek a megfelelő ingerület-bevitelre szépen teszik majd a dolgukat.
– Szerintem alábecsülöd a helyzetet – jegyezte meg Dr. Ziedkopa, és egy könnyednek látszó, valójában idegességet leplező mozdulattal a füle mögé tűrte egyik kacsként kanyargó mézszínű fürtjét. – Amit tervezel, ahhoz elengedhetetlen a hajó együttműködése. A Revontulet a dezertálása óta többször is bebizonyította, erre nem hajlandó.
– Négy évig szolgáltam vele, és a kémia akkor is kémia marad, ha valaki meggajdul. Ha a zárósejtek makacskodnak, vizet pumpálunk beléjük. Nincs igazam? – pillantott rám, és majdnem félrenyeltem a nyelvemen pihenő zárványpasztillát.
Dr. Ziedkopa megóvott attól, hogy állást kelljen foglalnom, mert ingerülten közbevágott:
– Az gyakorlatilag olyan, mintha pajszerral mennél a bejárati ajtónak.
Nem kerülhette el figyelmemet a vitájuk mélyén nyújtózó kimondatlan elégedettség. Amikor csak tehették, keresték az okot a szócsatára. A nyakuk hajlatából, hajuk tövéből és hónuk alól felszálló izgatott kipárolgásból ítélve kimondottan élvezték.
Amíg ők a kémia mindenhatóságát boncolgatták, azalatt számban szétömlött a Revontuletet legutóbb megjárt, roncsvadászokként azonosított férfiak savanykás ízű története. A zárványpasztilla minden gondosan megkreált és lementett ízélménye újabb és újabb zamatos információt rejtett a hajóval kapcsolatba kerülők tapasztalatairól.
A beszámoló testetlen hangok és elmosódott álomképek formájában elevenedtek meg körülöttem; susogtak és sóhajtottak, sisteregtek a belőlük felszabaduló stressztől. Egy főt leszámítva mind maradandó fizikai károsodást szenvedtek el a látogatástól, és amelyik nem, az sem hagyhatja el többé az Unió-12 állomás pszichiátriáját.
Pulzusom hevesen megugrott, a félelem összeszorította a gyomromat. Mindez csak a történelem visszhangja és zaj, rossz minőségű mentések velejárója csitítottam magam, ám addigra kabinunk levegője fullasztóan fojtogatott, homlokomat vékony izzadtságréteg lepte be.
A mellénk rendelt inhibitorok egyike felém fordult, és mereven a képembe bámult. Kézfejének csalánszőrei felmeredtek, kissé a haja töve is megemelkedett, és mély levegőt vett, hogy beszívhassa a szagomat. Gyűlöltem, ha elemeznek, és testem áruló illatanyagaiból pontosítják meg az állapotomat, még úgy is, hogy az inhibitorokat a védelmünkre képezték és módosították.
Vettem pár mély levegőt, hogy visszanyerjem a nyugalmamat, majd homlokomat a kabin hideg fémfalának döntöttem, és abból, meg a torkomban születő halk dúdolásból merítettem nyugalmat.
A hozzám hasonló, élő hajóval történő munkára optimalizált emberek legtöbbjét nyomasztották az élettelen, gépész- és villamosmérnökök tervei nyomán gyártott űrjárművek, engem viszont végtelen nyugalommal töltöttek el. Személytelen, letisztult szaguk megkönnyebbülést hozott, halott fémes ízük és mechanikus rezgésektől áthatott felületük elcsendesített. Végre egy kis szünet a fitohormonok kíméletlen zuhatagában.
Ha tovább olvasnád, kattints ide és legyél a támogatónk!
Emellett olvassátok a hírlevelet és kövessetek minket a Facebookon!
Szép napot kíván:
Pintér Bence & Hetei Péter