Novella – Sümegi Attila: Virágos rét
Örömmel prezentáljuk a Spekulatív Zóna novellarovatának tizedik darabját.
Ismét frissült Patreon-oldalunkon a Spekulatív Zóna novellarovata, ezúttal Sümegi Attila novellájával, ami egy virágos réten játszódik, ahol az ott élő állatok élete mégsem olyan boldog és könnyű, ahogy azt elképzelnénk.
A novella mától elérhető Patreon-oldalunkon támogatóink számára. Hogy most elolvasd ezt, illetve a rovat további írásait, annyit kell tenned, hogy támogatsz minket egy kávé és egy süti árával.
A támogatást egyelőre leginkább arra fordítjuk, hogy ez a novellarovat király legyen. Például úgy, hogy minden novella mellé szolgálunk illusztrációval is, amit ezúttal P. Szathmáry István készített el.
Kedvcsinálónak mutatunk egy részletet a történet elejéről, és azt is mutatjuk, hogy mit rajzolt hozzá István:
A harangvirág kék kelyhébe narancsszínt tölt a reggel, harmatcsepp prizmákon törik az ébredő égbolt. Zsongással éled a rét, mintha tarka szőnyeg kibomlott rojtjai tekerednének, nyújtóznának egy kiadós, zsibbasztó porolás után. Apró mozzanatok, szemcsés zsizsegés a magasból, rövid életek szapora lépései, újabb falat a fűszálból, újabb fordítás a galacsinon.
Lucano saját otromba szárnyai brummogásától nem hallja a rét finom zörejeit, ahogy a harangvirágnál élesen balra fordul, és közben egy pillantást vet az ég felé, nehogy egy fecske vagy más madár a látóterébe kerüljön. Amint meglátja a kökénybokrot, fellélegzik. Nem szereti a repülést, folyton a régi tölgyes jut eszébe róla, a többi szarvasbogár páncéljának reccsenése, ahogy megadták magukat az éles csőröknek…
Lejjebb ereszkedik, a cserje sötétlő töve felé repül, szárnyai magasra nyúló fűszálakat súrolnak. Előbb látja meg a fehér valamit a kökénybokor kusza ágai között, mint a csiga barna-okker sávos házát. Egy pillanatra meg is inog repülés közben, de a sápadt tárgy nem tűnik veszélyesnek, hiába méretesebb még nála is.
Gast, a csiga kidugja álmos szemeit a házából, és jókorát ásít, míg Lucano kis híján felbucskázik a landolástól. A repülésnél csak a leszállást gyűlöli jobban. Igyekszik palástolni hibáit, és magabiztosságot magára öltve áll meg a csigaház előtt, alsó karjait széles övén nyugtatja bambuszból hasított kardja közelében.
Gast, mintha rá sem hederítene, komótosan oldalra nyújtja puha testét, és kiharap a kökénybokor egyik lándzsaforma leveléből egy darabot. Amíg majszol, Lucano a föléjük magasodó tárgyra sandít. Valami nagy és lapos, amely apró, sejtszerű darabokból áll, de biztosan nem élő… orrfacsaró idegenszaga van. A kökényborkor durva tüskéi itt-ott belenyomódtak.
– Az a gyűjteményem – csámcsogja Gast. – Vagyis a minta… Várj, később megmutatom, most gyere velem.
Gast lassan, szuszogva vonszolja nyálkás testét a fűszálak között, megkerülve a kökénybokrot. Lucano óvatosan követi, igyekszik nem belelépni a csillanó nyálkába. Még egyszer hátra sandít a furcsa tárgyra, amelynek hátoldalán mintha színes fátyoldarabkák lengedeznének a szélben, aztán a bokor egy vastagabb ágának takarásába kerül.
A szarvasbogár nem kedveli az efféle titkolózást. Azért jött Gasthoz, mert munkát ígért neki, nem érti, mi szükség időhúzásra. Mondja meg, mit kell tennie, és megteszi. Azonban ismeri a Gast-féléket: fontosabbnak érzik magukat, ha mindennek adnak némi… körítést.
– Nézd, milyen gyönyörűek! – sóhajtja szinte kéjesen a csiga, ágaskodó szemei beleremegnek a látványba. Lucano lélegzete is elakad. Öt pillangó kering a kökénybokor túlsó oldalán, mindet vékony pókháló tartja pórázon, nem szállhatnak messzire, és egymáshoz se közel, nehogy összegabalyodjanak.
Lucano nagyon nyel. Minél többet nézi őket, annál szánalmasabbnak látja vergődésüket. A leginkább menekülni igyekvő lepke csapkodó szárnyát színes felhőbe vonja saját hímpora. A többiek fáradtságtól aléltan köröznek, gyönyörű szárnyaik, akár keringő festmények vászna.
– Minden oké? – kiált fel Gast a bokor mélyére.
Szőrös lábak bukkannak fel az árnyékban, nyolc mohó szem csillan egyszerre.
– Minden oké, főnök – mordul a pók. – Az új még nagyon menni akar, de a többiek már értik, hogy semmi értelme küzdeni.
Gast együtt röhög a pókkal, és csak akkor hagyja abba, amikor észreveszi, hogy Lucano egyáltalán nem tart velük.
– Szépek, ugye? – kérdezi megint.
A szarvasbogár kelletlenül bólint.
– Szépek, de bele fognak halni.
Gast egyetértőn biccent, és a szemével int, hogy induljanak vissza. Lucano egy darabig figyeli még az árnyékba visszahúzódó pókot, aztán szótlanul követi a csigát, aki egyre izgatottabbá válik, hogy végre megmutathassa a gyűjteményét.
Lucano rögtön rájön, mit rejt a furcsa tárgy… Először azt gondolja, hogy csak a szárnyaik, de nem.
Kis híján felfordul a gyomra a látványtól.
Gömbök csillognak a fehér falon sorakozó pillangók testén. A legnagyobbnak még a szárnyai végén is. Gyönyörűek, mégis a halál lengi körbe a torz kiállítást. Bármennyire is borzalmasnak és gyomorforgatónak találja a halott pillangók látványát, Lucano mégis közelebb megy, mert érteni akarja, pontosan mi történt ezekkel a szerencsétlenekkel.
A csillogó gömbök idegen kardok vagy tűk gombjai, amelyekkel a falhoz szegezték mindet. Nem a csiga tette, ebben biztos volt. Olyan pillangók is voltak a halottak között, amilyeneket Lucano sosem látott, ezen a környéken biztosan nem élnek effélék.
– Ezt is… Szépnek találod? – kérdezi aztán rekedten.
Gast elmosolyodik.
– A szépség múlandó, ahogy te is mondtad – mondja a csiga. – Én csak megőrzöm a szépséget az örökkévalóságnak.
Plusz lesznek, vagy talán már vannak is, akik rengeteget fizetnek érte, teszi hozzá Lucano gondolatban.
– Honnan van ez az… Ez… – int a feltűzött rovarok felé.
– Úgy vettem egy csapat hangyától a rét szélén. Találták. Egyesek szerint Isten készítette, hogy figyelmeztessen minket.
– Mire?
– A hatalmára, az armageddonra… Mit tudom én – vonja össze szemeit Gast. – Szerintem meg akarta mutatni, hogyan lehet másképpen értékelni a művészetet.
Ez a része végképp nem érdekli Lucano-t. A gazdagok és befolyásosok ködös magyarázatai a tetteikre. Önkéntelenül is hátat fordít a bizarr kiállításnak.
– Miért hívtál? Mit kell tennem?
A csiga sápadt, barázdált testén finom remegés fut végig:
– Segíted gyarapítani a gyűjteményemet. Hozol nekem egy igazán szép példányt…
Ha tovább olvasnád, kattints ide és legyél a támogatónk!
Emellett olvassátok a hírlevelet és kövessetek minket a Facebookon!
Szép napot kíván:
Pintér Bence & Hetei Péter