Spekulatív Zóna: Mit olvastunk mostanában?
Péter és Bence kalandjai a fantasztikum világában.
Általában a hírösszefoglaló részeként szoktunk olvasónaplót írni, de az utóbbi időben egyre kevésbé férünk bele a megadott keretbe, ezért legutóbb ki kellett vágnunk ezt a szakaszt. De most itt van! Mit olvastunk mostanában?
Hetei Péter: A második lezárás nagyjából ugyan azt hozta mint az első, csak most már meg sem próbáltam áltatni magam. Nem megy az olvasás? Nem tudsz odafigyelni? Hamarabb elveszted az érdeklődésed egy könyv iránt? Nem vagy egyedül. Március eleje óta nekem is drasztikusan visszaesett az olvasási teljesítményem, több könyvet is félbehagytam és a képregényes projektem is erősen belassult. Mindezek dacára azért sikerült végigverekednem magam néhány könyvön, noha gyakran felemás érzéseim voltak.
Neal Stephenson – Nicole Galland: A D.O.D.O. felemelkedése és bukása
Ez a legkirályabb könyv amit idén olvastam. Sőt, nem csak idén, hanem úgy általában is. Nem csak azért mestermű, mert újat és üdítőt tud mutatni az időutazás témában, ami, valljuk be, az egyik legelhasználtabb toposz a fantasztikumban, hanem olyan formai és kreatív bravúr, ami messze túlmegy az irodalom keretein. Neil Stephenson eddig is a vad és formabontó ötleteiről volt híres, a történelmi könyveiről ismert Nicole Galland pedig ideális partner, ha a múltba való utazásról van szó. (Ha már időutazásról van szó, akkor egy pillanatra lassítsunk és említsük meg Felix J. Palma zseniális könyvét, Az idő térképét, amely szintén kihagyhatatlan remeke a témának).
Amellett, hogy a D.O.D.O logikailag működőképes alternatívát vázol fel az időutazásra a mágia és a kvantumfizika szentségtelen házasságával, nem rugaszkodik el napjaink ismerős közegeitől sem. Cinikus kikacsintással tobzódik a mindenki által ismert bürokrácia és corporate bullshit posványában. Ezek mellett pedig még arra is jut ideje, hogy komplett fejezeteket építsen fel levelekből, interjúkból, naplóbejegyzésekből Power Point-bemutatókból vagy pedig hogy egy Wal-Mart áruház kifosztását írja le viking sagaként. Nagy kritikusa vagyok a hosszú regényeknek, de ezúttal a terjedelem ne riasszon el senkit. A történet és a forma állandó változása és megújulása folymatosan fenntartja a figyelmet, újra és újra ámulatba ejt, a több mint 600 oldal elteltével pedig súlyos hiányérzetet hagy maga után. Csak ajánlani tudom. Idén megjelent a folytatása is Master of the Revels címen, igaz ebben Stephenson már nem vett részt.
A könyvpiac visszaesése és a kevesebb megjelenés részben lehetőséget adott arra, hogy az évek óta a polcon porosodó könyvekből néhányat végre elolvassak. Ilyen volt Martin vámpíros klasszikusa is. Eredetileg 1982-ben jelent meg és akkor valóban újszerű és ötletes lehetett, még úgy is, hogy 6 évvel az Interjú a vámpírral után jelent meg. Azóta viszont popkult alaposan csontig rágta, megemésztette és kiköpte a vérszívó tematikát, többször is. Majdnem 40 évvel a megjelenése után olvasva a Lázálom már csak a középszerűnél kicsivel gyengébb, gyakran vontatott és izzadtságszagú küszködésnek tűnt. Ez pedig nem feltétlenül kizárólag a könyv hibája, egyszerűen már csak elszállt felette az idő, és ahogy a vámpírok, ez sem tudott méltósággal megöregedni.
Fontos, izgalmas és hivatkozási alapul is szolgáló könyv is lehetett volna, ha Loeb igénybe veszi egy keménykezű szerkesztő segítségét, aki gatyába rázta volna a koncepciót és kigyomlálja a bántó következetlenségeket. A Harvard csillagászati tanszékének vezetője az 'Oumuamua példájából kiindulva érvel a földönkívüli élet lehetősége mellett. A kötet nagyjából a 20% - 80% elvet követi, a rosszabbik irányból. Kisebb arányban tartalmazza az érdekes, ismeretterjesztő információkat, a nagyobbikban pedig a szerző nem kifejezetten izgalmas elmélkedéseit a life, the universe and everything témában.
Folyamatosan visszatérő téma például Loeb frusztrációja a tudományos élet szűklátókörűségét illetően, ami láthatóan nagyon zavarja, hiszen 20 oldalanként biztosan előkerül ez a motívum. Fantasztikumot kedvelő olvasóként zavaró volt az is, hogy szintén többször kifejezi nemtetszését a science-fiction iránt, ami úgymond “félreviszi” a tudományos diszkurzust (heh?), majd pedig egymás után sorolja az olyan ötleteket és elgondolásokat, amikből Kim Stanley Robinson és Greg Egan már regényeket írtak. Ez a bevezető kijelentése pedig meglehetősen komolytalanná válik, amikor elérkezünk a Dyson-gömbökhöz, illetve az olyan ötletekhez, hogy az emberiség telepítsen milliónyi napvitorlás biológiai tárolóegységet a Nap köré, hogy amikor az majd szupernovává válik néhány milliárd év múlva, akkor pitypangként szórja szét az emberiség “magvait”. Tulajdonképpen pedig maga a könyv alapfelvetése – miszerint az 'Oumuamua mesterséges tárgy volt – is tudományos fikció, hiszen soha nem lehet már ezt bebizonyítani. Nagy kár ezért a kötetért, ami sokszor felveti az emberiség korlátoltságát, miközben pedig gyakran saját maga sem képes túllépni ezeken.
Pintér Bence: Érdekes, amit a kolléga írt, mivel én elég jól tudtam olvasni ebben a lockdownban is, bár küzdeni kellett érte kicsit, az igaz. Azt hiszem, márciusban írtunk pont utoljára ilyen posztot, szóval egészen konkrétan a harmadik hullám olvasmányélményeit kéne most áttekinteni.
Az egyik jó olvasmányom márciusból Farkas Balázs tavaly év végi ajánlása alapján a Meixner Józsefné apoteózisa volt Böszörményi Mártontól. Ez egy ilyen slipstream, weird dolog, kicsit kevésbé fókuszált talán a weirdségét tekintve, mint azt szeretni szoktam, de közben tök jó szöveg.. Ajánlom a hazai weird pantheonba. A motivációs trénerről szóló részek tökéletesek.
Aztán jött Jeff VanderMeer új könyve, a Hummingbird Salamander, ami király. Ez egy egészen egyedi hangvételű és hangulatú öko-thriller-szerű dolog, itt írtam róla részletesebben. Cory Doctorow tavalyi Attack Surface c. kötete után ismét egy olyan könyv, amit hangoskönyvben is beszereztem: nagyon jó belőle a hangoskönyv is. Jön magyarul is az Agavénél valamikor.
Elolvastam az új Jacek Dukajt is, de arról kb. azt gondolom, amit Szabó István Zoltán leírt a 1749-en: sokat markol, keveset fog. Azért egyszer valami régi Jacek Dukajt is ki kéne próbálni. Alix E. Harrow sem nyűgözött le a Tízezer ajtóval, de az egyszerűen csak nem az én könyvem, nem fogott meg. Szépen meg van írva, de az eleje nagyon hosszan nyúlik, és amikor számomra beindult, hamar elfogyott, és nem tartogatott nagy meglepetéseket. Fantasy anyukámnak, ilyesmi járt a fejemben közben.
Aki kifejezetten meglepett, az Andy Weir volt, akitől őszintén szólva nem számítottam nagy durranásra. A marsit szerettem jó régen, az Artemist már kevésbé, és A Hail Mary-küldetés első pár oldalát olvasva (angolul) azon gondolkoztam, hogy mindig ilyen irritálóan rosszul írt-e ez az ember. De ez az érzés hamar elmúlt, mert a kicsit sablonosnak tűnő alaphelyzet (emberünk felébred egy fehér szobában amnéziásan) hamar átfordul a szokásos mentsük-meg-a-világot-tudománnyal-és-legyünk-közben-irreálisan-viccesek showba, amiből az utóbbi a harmadik könyvre már kicsit erőltetett, de az előbbi, plusz egy csavar, amit nem írok le, mert spoileres, elviszi a hátán az egészet. Jó volt.
Aztán a Kindle elkezdte nekem reklámozni valamiért Caitlín R. Kiernan képregényét, az Alabaster: Wolves-t, ami a szerző egyik visszatérő karakterével, Dancy Flammarionnal tini, albínó démonvadásszal foglalkozik, akinek van egy őr(?)angyala. Kiernan tavaly nagy kedvencem lett a Tinfoil Dossier-kisregénytrilógiával, de megint nem a novellái felé mentem (amit Veres Attila négy éve ajánl folyamatosan), hanem most elolvastam ezt, majd beszereztem az Alabaster c. gyűjteményt, ami pár Dancy Flammarion-novellát gyűjt egybe. Kiernan világai nagyon furák, tényleg, de valamiért nagyon vonzanak. Meg hát piszok jól ír.
Mindemellett pedig most jelent meg Pál Sándor Attila messziről zsánerközelinek tűnő vékony novelláskötete, a Rokonok, amit elkezdtem a minap, de még az elején vagyok, és nem tudok érdemben mit mondani róla. Vasember néptáncol az elején. Instant buy.
És mindezek mellett olvastunk egy halom novellát a Zóna novellaprojektjében. És még mennyit fogunk! És ti is! Itt a reklám helye:
Április végétől kezdve rendszeresen közlünk fantasztikus novellákat magyar alkotóktól a Patreon-profilunkon. Már meg is jelent az első darab: Kleinheincz Csilla fantasynovellája, a Növényeknek mondotta el, amelyből itt közöltünk egy kedvcsináló részletet.
Jövő héten pedig érkezik Tallódi Julianna Zöldebb mezők, fakóbb álmok című novellája!
A megjelenés időpontjában csak Patreon-támogatóink olvashatják a novellákat. Tehát ha olvasnál jó fantasztikus novellákat, és támogatnál minket, akkor…
További tartalmakért kövessetek minket a Facebookon, ha pedig tetszik a munkánk, akkor támogassátok a Patreonon keresztül!